A belsőépítészek és lakberendezők egyik legnehezebb feladata, hogy meglévő építészeti tervekhez igazodva kell koncepciót alkotniuk, pedig az építészeti tervezés kezdeti fázisában is bekapcsolódhatnak. Így sokkal kevesebb átalakítás és kényszermegoldás szükséges a megálmodott látvány létrehozásához.
Nagy Szilvia - lakberendező, dekoratőr
Cégünknél a tervező és a belsőépítészek napi szinten, szoros együttmüködésben dolgoznak, így a meglévő munkakapcsolat és az azonos számítógépes programhasználat megkönnyíti, valamint gyorsabbá teszi az egyeztetéseket és a tervezési munkát.
A helyiségek funkcióját, berendezését, hangulatát a megrendelő ízléséhez, életviteléhez és megvalósítási lehetőségeihez igazítjuk. Így a kivitelezés során a már teljesen kiforrott, átgondolt, berendezett épületterv külső - belső összhangban zökkenőmentesen valósulhat meg.
Balaton Kata - építésztechnikus, lakberendező
Az időben átgondolt és megtervezett belső kialakítás ismerete megkönnyíti a kivitelezés menetét. A burkolatok, szaniterek, bútorok, világítás, a színek, az anyaghasználat és formavilág meghatározása az egységes és harmonikus otthon megteremtését szolgálja a Megrendelő igényeinek és anyagi lehetőségeinek legoptimálisabb figyelembevételével. Szolgáltatásaink: - Személyes konzultáció, igényfelmérés, tanácsadás - Belsőépítészeti tervek, ötletek, javaslatok - Alaprajzi berendezési vázlatok /több variációs/ - Végleges berendezési ajánlati terv - Színes berendezési látványrajzok – térbeli + falnézetek - /helyiségenként/ - Burkolási terv - kiosztása /parketta, padlólap, csempe stb./ - Világítási terv /lámpatestek ajánlása, elhelyezése/ - Szinek, formák, stílusok összehangolása /bútorok, textíliák stb./ - Konszignáció elkészítése /mit? hol? mennyiért?/ - Beépített bútorok tervezése – méretezett kiviteli tervek, műszaki leírások asztalosnak- pl: gardrob, konyha, előszoba … - Berendezési tárgyak, bútorok vásárlásában való segítség - Tervezői művezetés /a munkák helyszíni ellenőrzése pl: burkolásnál/ - Tervdokumentáció készítése
Áraink: A m2 alapú számítás a tervezendő helyiségek nettó alapterületére vonatkozik, mely költség és munkafázis szerint is részekre bontható a fent leírtak szerint. Teljes körű lakberendezési tervdokumentáció esetén az alábbi kategóriák szerint 4.500Ft/m2 től - 9.500 Ft/m2-ig változhatnak. Munkánk széles igényeket ölel fel, ezért három kategóriába soroltuk a berendezendő tér és a megrendelő igényeitől függően: 1. Átlagos tervezési igény /meglévő, vagy kereskedelemben kapható bútorokkal/ 2. Átlagon felüli tervezési igény /funkcionális térszervezés, átalakítás, összetett funkció, kislakás, bonyolult geometriájú terek, tetőtér, több generáció, egyedi bútorok/ 3. Magas szintű tervezési igény /reprezentatív terek, müemléki környezet, különleges térarány, bonyolult technikai berendezések, különleges anyagok, technológiák felhasználása, részletformálás fokozott igénye/. Megjegyzés: konyha és fürdőszoba tervezése magasabb kategória. Minden esetben ingyenes az első interjú, mely során az igények felmérése és megbeszélése történik, majd ez alapján készítünk részletes, személyre szabott ajánlatot. Egy kis ízelítő eddigi munkáinkból: 











|